Január 1-jén, ahogy az Európai Unió többi tagállamában is, változott a biztosítási törvény. A módosításokra a Szolvencia II irányelv rendelkezéseinek átültetése érdekében volt szükség. A részletekre a későbbiekben még visszatérünk, most az egyik általános szempontot mutatjuk be – amelynek nincs sok köze a biztosításokhoz.

Az Európai Bizottság ugyanis meg kívánja szüntetni az indokolatlan prudenciális akadályokat, amelyek gátolják, hogy a biztosítók fontos szerepet vállaljanak az európai infrastrukturális projektekben. Ennek érdekében létrehoztak egy külön infrastrukturális eszközosztályt, és csökkentették azon tőke összegét, amelyet a biztosítóknak tartaniuk kell az elismerhető infrastrukturális projektek adósságával és saját tőkéjével szemben.

A beruházás-támogatás megjelent a célkitűzések között is. Az általános célok közé a két régebbi – a biztosítottak védelme és az uniós biztosítási piac integrációjának mélyítése – mellé egy új került: az európai gazdaság növekedésének elősegítése. Bővült a „specifikus” célok köre is. A prudenciális rezsim kockázati érzékenységének javítása, az átláthatóság erősítése és a felügyeletek közötti együttműködés javítása mellett megjelent a hosszú távú befektetések előmozdítása. Ebben az esetben nem az öngondoskodásról, hanem „az európai gazdaság hosszú távú finanszírozásáról” van szó, amelynek kereteit az Európai Bizottság már 2013 tavaszán meghatározta.

A biztosítás szabályozása ezzel jobban összhangba kerül az európai tőkepiaci unió céljaival, amelyek közül az egyik, hogy tőkét csatornázzon azokba az infrastrukturális (autópályák, vezetékek stb.) és más hosszú távú projektekbe, amelyek munkahelyeket teremtenek. Az Európai Bizottság ezért döntött úgy, hogy az ilyen projektekbe történő befektetésekhez a biztosítóktól kisebb szavatoló tőkét követelnek meg.

Korábban ugyanis egy infrastrukturális alap kockázati besorolása – „Szolvencia-szempontból” ugyanaz volt, mint a nem szabályozott pénzügyi piacokon forgalmazott értékpapíroké (49 százalékos „kockázati kalibráció”). A szabályozott pénzügyi piacok értékpapírjainak (például a tőzsdéken kereskedett részvényeknek) a kalibrációja 39 százalék volt. A „minősített infrastruktúra-alapok” kockázatát az új szabályozás most az utóbbiakénál is alacsonyabb szintre, 30 százalékra mérsékelte (és bizonyos feltételek teljesülése  mellett még ennél is alacsonyabb lehet).

A döntés ésszerű. Egy autópálya-építést finanszírozó alap kockázata nyilvánvalóan kisebb, mint – mondjuk – vállalati kötvényé, márpedig a korábbi szabályozás szerint a kettő ugyanazt a kockázati szintet képviselte.

Az Európai Befektetési Bank becslése szerint az Európai Unió gazdaságának a 2020-ig tartó időszakban nagyjából 2000 milliárd eurónyi beruházásra lenne szüksége. Ezt támogatják az állami ösztönzők, amelyek közül a legnagyobb szabású jelenleg a bizottság elnökéről elnevezett, 315 milliárd eurós Juncker-terv (amely igazából garancia, a „főösszeg” 15-szörös tőkeáttételen alapul). A két tétel összehasonlítása alapján azonban nyilvánvaló, hogy a célok eléréséhez privát befektetésekre is szükség van.

És itt kerülnek a képbe a hatalmas (többek között nyugdíj-) alapok felett diszponáló biztosítók, amelyek ezidáig – éppen a magas tőkemegfelelési követelmények miatt – vonakodtak az efféle alapokba fektetni. A bizottság becslése szerint jelenleg az unióban működő biztosítótársaságok mintegy 22 milliárd eurónyi „infrastrukturális” befektetésekkel rendelkeznek, amely összeg az összes saját tőkéjüknek mindössze 0,3 százaléka. (A biztosítók összes befektetése 2014 végén megközelítette a 9900 milliárd eurót.) Ha az utóbbi mutató 0,5 százalékra emelkedne (ami még mindig nem túl „nagy szám”), az mintegy 20 milliárd eurónyi új infrastrukturális beruházást jelentene az EU-ban. 

„De hiszen ezek a kérdések ugyanazok, mint egy évvel korábban voltak!” – vetette a fáma szerint Albert Einstein szemére egy egyetemi hallgató, amikor elolvasta a vizsgafeladatokat. „Így van – válaszolta a professzor –, de a válasz nem ugyanaz, mint tavaly.” Az anekdota néhány hete Ken Smithnek jutott az eszébe, méghozzá a kritikus betegségekre – idehaza alkalmanként „rettegett betegségekként” is emlegetik őket – szóló biztosításokkal kapcsolatban.

Az első, kritikus betegségekre szóló biztosítás 1983 augusztusában jelent meg a Dél-afrikai Köztársaságban. A módozat atyja nem biztosítási szakember: Marius Barnard (a képen) világhírű szívsebész, aki – a bátyja, Christiaan vezette csapat tagjaként – részt vett 1967-ben az első sikeres szívátültetésben is. (Az autóbalesetben elhunyt, 25 éves Denise Ann Darvall szívét az 54 éves Louis Washkansky kapta, aki a műtét után 18 nappal, tüdőgyulladás következtében halt meg.)  

A 2014-ben, 87 évesen elhunyt Barnard, miként minden róla szóló megemlékezés említi, azzal szembesült, hogy hiába sikerült sokszor „fizikailag” kigyógyítania pácienseit egy halálos betegségből, a kezelés anyagi vonzatai olyan lelki terhet jelentettek, amelytől nem menthette meg őket. Ez egy biztosítási feladat, gondolta Barnard, majd három évet töltött azzal, hogy támogatót találjon ötlete megvalósításához. Az első C. I. („critical illness”) biztosítás végül a Crusader Life kínálatában jelent meg, és szívroham, daganatos megbetegedés, agyi érkatasztrófa (stroke), illetve koronaérműtét esetére szólt. Bár a kezdetek nem voltak zökkenőmentesek, a biztosítók azóta felismerték, hogy valós igényről van szó. Önálló vagy kiegészítő biztosításként ez a módozat azóta több mint 60 országban jelen van a kínálatában.

Az ügyfelek sokféle lehetőség közül választhatnak: az „egyszerű” kifizetés mellett lehet szó „kiemelt” kórházi ellátásról, de – főként a nagy multinacionális cégek alkalmazottai körében – nem ritka, hogy a biztosított külföldi kezelését is állja a biztosító, a szállás- és egyéb felmerülő költségekkel egyetemben.

Barnardról jegyezzük meg: 1980 között a Progresszív Föderális Párt képviseletében a dél-afrikai parlament tagja volt és az apartheid ellen, az „egy ember egy szavazat” elvének jegyében (és Nelson Mandela szabadon bocsátása érdekében) politizált.

És honnan az Einstein-anekdotával való párhuzam? A magyarázat egyszerű: a szóban forgó betegségek néhány évtizeddel ezelőtt többnyire a (többé vagy kevésbé) gyors halált jelentették, így ha valaki erre a kockázatra akarta magát (vagy inkább hozzátartozóit) „fedezni”, akkor a megfelelő választásnak egy életbiztosítás tűnt. Mára viszont sokkal nagyobb eséllyel túl lehet élni őket, így megnőtt a jelentősége, hogy a „túléléssel” együtt (bármeddig tartson is) lehetőség szerint az emberi méltóság is megmaradjon, és a házat se kelljen eladni a család feje felől… Ahogy maga Barnard fogalmazott: „egy kritikus betegségre szóló biztosításra nem azért van szükség, mert bele fogunk halni, hanem azért, mert túl fogjuk élni”.

A kritikus betegségekre szóló biztosításokat Magyarországon életbiztosítások kiegészítéseként ajánlják a biztosítók. Ahogy a nemzetközi gyakorlatban, idehaza is általában tételesen felsorolják, melyek azok a betegségek, amelyekre a biztosítás védelmet nyújt. Többnyire idehaza is az „extra” kifizetés a jellemző szolgáltatás, de vannak konstrukciók, amelyben a biztosított „VIP” ellátásra számíthat egy magánkórházban. A daganatos betegségek, az infarktus, a stroke mindenütt szerepel, de a listák között vannak különbségek, amire ügyelni kell. (Olvashattunk több olyan esetről, hogy „x” biztosító szerint a – nyilvánvalóan halálos – „y” betegség nem számít „súlyosnak” vagy „kritikusnak”.) Kivételes esetek nyilván mindig vannak, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések hazánkban a halálozások nagyjából háromnegyedéért okolhatók.

A tavalyi lakossági kgfb-kampányban nagyjából 1,6 millió gépjármű volt érintett, a teljes magyarországi állomány valamivel több mint harmada. A piaci helyzet 2010. január 1-jén változott meg, az ezután vásárolt gépjárművek esetében ugyanis már nem január 1-je, hanem a vásárláskor kötött biztosítás napja a fordulópont.

Az említett 1,6 millió gépjármű tulajdonosainak nagyjából 10 százaléka döntött a váltás mellett; negyedük annál a biztosítónál kötött újra, amelyikkel addig is szerződése volt, a többiek más biztosítóhoz igazoltak. Ahogy a megelőző években, a váltók túlnyomó többsége még novemberben megkötötte az új biztosítását, és csupán 5–10 százalékuk használta ki azt, hogy a novemberi felmondás után erre decemberben is van lehetőség.

Hogyan változtak a díjak? A Netrisk adatai szerint a lakossági ügyfelek által megkötött szerződésekben az átlagos éves díj 13 683 forint volt, ami éves összevetésben nagyjából 20 százalékos emelkedést jelent az előző éves novemberi kampányhoz képest. A piacvezető biztosítási portálnál kötött szerződésekben a személyautók átlagos kgfb-díja 13 708 forint, a 3,5 tonnánál kisebb össztömegű kisteherautóknál 24 505 forint, az „egyéb” kategóriában (motorkerékpár, mezőgazdasági vontató stb.) pedig 6208 forint volt.

A szerződők 78,5 százaléka az éves díjfizetést választotta (nyilván a kedvezmények hatására), 6 százalékuk félévente, 15,5 százalékuk negyedévente fizet. Egy évvel korábban a három arány rendre 78,1 százalék, 6 százalék, illetve 15,9 százalék volt.

Ami pedig a fizetés módját illeti: az átutalást a szerződők 42,4, a csekkes befizetést 46,9, a megbízásos befizetést („inkasszó”) 10,6 százaléka választotta. (Egy évvel korábban ugyanez a három ráta 45,6, 44,7, illetve 9,8 százalék volt.) Bankkártyás befizetésre is van lehetőség, ezzel azonban senki nem kívánt élni.

A biztosítók közül a kampány győztese a K&H volt, az új szerződések közel egyharmadát ez a társaság könyvelte el. (A K&H mindezt úgy tette, hogy – élve a törvény adta lehetőséggel – január 1-jével nem is hirdetett új tarifákat, a pálmát a szeptemberben meghirdetett tarifáival vitte el.) Az első négy – a K&H, az Union, a Signal és az Allianz – kötötte meg az új szerződések közel 80 százalékát, a maradékon a többi 9 cég osztozott.

A flotta-díjak nem mozogtak együtt a lakossági tarifákkal. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) december közepén tájékoztatott arról, hogy a tagjai körében végzett felmérés szerint a 3200 megkérdezett felénél 10–50 százalék közötti, egynegyedénél ennél magasabb, esetenként 100 százalék feletti volt a díjemelkedés. A NiT Hungary szerint volt olyan vállalkozás, amelynek egy nemrég beszerzett nyerges vontatójára a legkedvezőbb új ajánlat 700 ezer forint volt, ami a korábbi 350–380 ezer forintos díj kétszerese, de az ajánlatok között volt 14 és 25 millió forintos díj is. (Az irreálisan magas ajánlatokat nyilván azok a biztosítók teszik közzé, amelyek nem kívánnak beszállni a flottabiztosításba, viszont ebben a kategóriában is kötelező ajánlatot tenniük.) A díjak emelkedésének döntő oka, hogy egyre több a külföldön okozott kár, amelyet a magyarországi biztosítóknak az ottani – a magyarországinál lényegesen magasabb – költségek alapján kell megtéríteniük.

Érdemes megemlíteni a casco-díjakat is, itt ugyanis érdekes tendenciák érvényesültek. A január 1-jével a Netrisknél megkötött szerződések átlagdíja évi 36 211 forint volt, pontosan 1000 forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ha viszont az évforduló nem január 1., akkor sokkal mélyebben kell a pénztárcába nyúlni: az idén ez 65 748 forintos átlagdíjat jelent, ami viszont 8000 forinttal több, mint egy évvel korábban.

Mi várható 2016 végén? Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója úgy véli: az idei kampányban érintett autók száma már egymillió alatt lesz, jövőre pedig valószínűleg „kipörög” a rendszer, azaz 2017-ben lesz az utolsó „nagy” év végi kgfb-kampány.

Hogyan működik a biztosítási szektor a világ legnagyobb gazdaságában? Az Insurance Information Institute (III) összefoglalójából csemegéztünk ki néhány (többnyire igen nagy) számot.

A biztosítási ágazat 2012-ben 413,1 milliárd dollárral járult hozzá az Egyesült Államok GDP-jéhez, ez az összeg a teljes bruttó össztermék 2,5 százaléka. A világ legnagyobb gazdaságában 2013-ban 2583 társaság tevékenykedett a vagyon/baleset üzletágban, míg 888 élet-, illetve nyugdíjbiztosító működött. A tagállamok közül Texasban volt a legtöbb társaság székhelye (208, illetve 125), míg Wyoming mindkét üzletágban egyetlen céggel büszkélkedett.

A szektorbeli foglalkoztatásról 2013-as adatok állnak rendelkezésre. Az összesen 2,379 millió foglalkoztatott közül 1,436 millióan maguknál a biztosítóknál dolgoztak, 943 ezren pedig „kapcsolódó tevékenységeket” végeztek. És hogy mennyiért? A Boreau of Economic Analysis adatai szerint a biztosítók alkalmazottai és a kapcsolódó tevékenységeket végzők 2013-ban összesen 219,6 milliárd dollár kompenzációban részesültek.

A biztosítók jelentős adófizetők: a vagyon/baleset és az életbiztosítási szektor 2013-ban összesen nagyjából 20,6 milliárd szövetségi adót fizettek, további – összesen – 17,4 milliárd dollár pedig a tagállami kasszákba folyt be a díjakat terhelő adókból.

A biztosítók a pénzügyi piacok nagy játékosai: az egyesült államokbeli biztosítók pénzügyi eszközeinek összege 2013-ban megközelítette a 6000 milliárd dollárt: értelemszerűen az élet/egészség és nyugdíjbiztosítás üzletágé a nagyobb hányad (4700 milliárd dollár), míg a vagyon/baleset biztosítók 1200 milliárd dollárnyi eszközt kezeltek. Az összeg közel kétharmada (62,55 százalék) kötvény volt 2013-ban, részvényekben 22,14 százalékát, készpénzben és más rövid távú befektetésekben 5,65 százalékát, ingatlanokban pedig 1,21 százalékát tartották. (A maradék „egyéb befektetés” volt.) A vagyon/baleset biztosítók általában likvid értékpapírokba fektetnek, amelyeket gyorsan pénzzé lehet tenni, amennyiben – például – egy természeti katasztrófa következtében komoly kárigények lépnek fel.

Ez történt például 2005 augusztusában, amikor a Katrina hurrikán által okozott biztosított kár – akkori értékben – 41,1 milliárd dollárra rúgott. A második legnagyobb tétel a 2001. szeptember 11-i terrortámadásé volt, 18,8 milliárd dolláros biztosított kárösszeggel. (2013-as árfolyamon az előbbi 47,6, az utóbbi 23,9 milliárd dollár.)

Amikor egy vagyon/baleset („nem élet”) biztosítás „fizet”, az összeg nagy része a vállalkozásokhoz kerül, amelyek megjavítják az autókat, újjáépítik a házakat vagy éppen meggyógyítják sérülteket – hangsúlyozza az III összefoglalója.

A gépjármű-biztosítások által kifizetett kárösszeg 2013-ban meghaladta a 124 milliárd dollárt, ebből több mint 80 milliárd dollárt a kgfb-k után fizettek a biztosítók. Hasonló nagyságú tétel az ingatlan- és lakásbiztosítások után kifizetett kárösszeg is: 2013-ban a lakástulajdonosoknak 35,5 milliárd dollárnyi, a többi ingatlanban keletkezett károk után pedig 110 milliárd dollárt fizettek a biztosítók – „hozzájárulva” ezzel az építőipar teljesítményéhez. A beleset- és egészségbiztosítások esetében az összegek kisebbek: 2013-ban nagyjából 4 milliárd dollár volt.

Az amerikai biztosítási szektor a jótékony ügyeknek is fontos támogatója. A vagyon- és balesetbiztosítók által 1994-ben létrehozott Insurance Industry Charitable Foundation 21 millió dollárral támogatta a helyi közösségi alapokat, a biztosítók alkalmazottai pedig 179 ezer önkéntes munkaórával segítették a nonprofit szervezeteket. 

1943. január 4-én, vasárnap Bing Crosby jó barátjával, Fred Astaire-rel golfozni ment, aztán valahogy elütötték az estét. A feleség, Dixie Lee Crosby odahaza (10500 Camarillo St., Toluca Lake, Los Angeles) ágyba tette négy fiúgyermeküket, és nekilátott, hogy leszedje a díszeket a karácsonyfáról. Már a munka vége felé járt, amikor az elektromos fényfüzérben rövidzárlat keletkezett, a kipattanó szikra pedig az akkorra már csontszáraz tűleveleket pillanatok alatt lángra lobbantotta. A tűz gyorsan tovaterjedt, a lakás teljesen leégett.

Odalettek Mrs. Crosby sok tízezer dollárt érő ékszerei is – szerencsére Bill golffelszerelése megmaradt. Személyi sérülés sem történt, az összesen mintegy 200 ezer dollárra rúgó kár nagy részét a biztosítók megtérítették.

Pedig akkorra az elektromos fényfüzérek már vagy két évtizede a piacon voltak. (Magyarországra valamivel később gyűrűzött be az új technika.) Az évek alatt az égősorok konstrukciója is sokkal biztonságosabb lett, és egy idő után az ilyen típusú káresemények kockázatát is vállalták a biztosítók. Kezdetben az izzók szinte egyformán voltak fény- és veszélyforrások. A New York-i biztosítók egy ideig az „elektromos fényforrásokat” olyan kockázatként kezelték, amelyet a hagyományos lakásbiztosítások nem fedeznek.

Az elektromos fényfüzérek elődjei a karácsonyfákon a gyertyák voltak (az idősebb olvasók még emlékezhetnek is a kis csiptetős gyertyatartókra), és a „ragyogás” sokkal gyakrabban terjedt ki a fa egészére, mint manapság.

Az évtizedek alatt a káresetek száma és a károk nagysága is csökkent. Az Egyesült Államokban például 2009 és 2013 között évente már csak 210 lakástűzben volt karácsonyfa „az elsőnek lángra kapó tétel” („item first ignited”), évente átlagosan hét ember halálát, 19 égési sérülést és mintegy 17,5 millió dolláros közvetlen anyagi kárt okozva. A karácsonyfatűz ugyanakkor „életveszélyesebb”, mint az átlagos lakástűz: míg az összes lakástüzet tekintve csupán minden 144-ik jár halálesettel, a karácsonyfatüzek közül minden 31. végzetes.

Nem árt tehát vigyázni. A fő veszélyforrást a fényfüzérek jelentik, mindenekelőtt az ellenőrizetlen/ellenőrizhetetlen eredetű, piaci termékek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal szokásos téli vizsgálatán megbukott fényfüzérek (listájuk itt érhető el) túlnyomó többsége ilyen.

Mit tegyünk, ha mégis megtörténik a baj? Az égő fára azonnal pokrócot kell dobni, amivel időt nyerhetünk a tűz oltásához – ajánlja a Lánglovagok.hu szakértője. Az utóbbihoz a legjobb, ha van a lakásban tűzoltó készülék, ha nincs, akkor – például – szénsavas ásványvízzel is locsolhatjuk a pokrócot. Az izzókat természetesen áramtalanítani kell; a tűzoltók száma 105 (vagy az általános 112-es segélyhívó).

Karácsonykor környékén a legtöbb kárbejelentés még mindig a tűzesetek miatt fut be a biztosítókhoz – erősítette meg ezt a napokban a Groupama közleménye is, amelyből kiderült: az ünnepek idején az átlagos kárösszeg is nagyobb. De ezzel nincs vége: a háziorvosok szerint ez idő tájt gyakoribbak a konyhai balesetek is. Elég, ha arra gondolunk: sokan csak ezekben a napokban pucolunk halat, ami nem éppen a legveszélytelenebb mulatság (a halaknak sem leányálom a karácsonyi szezon). De veszélyes a töpörtyűsütés (aki nem hiszi, nézze meg itt), és lehet gond a mikrohullámú sütővel is.

További szép decembert, vigyázzunk egymásra és magunkra!